Esti séta

Megvárta, míg mindenki lefekszik, lekapcsolják a lámpákat, csak akkor jött elő. Szerette ezeket a sétákat, ez volt a nap fénypontja számára. Ilyenkor mindig nagyon óvatosan közlekedett, hogy ne csapjon zajt, valahogy érezte, hogy a sötétség az ő barátja. A szokásos útvonalon indult el megint, el a könyvespolc előtt, egészen a nagyszoba közepéig, ott megállt, hogy szemügyre vegye magát a tükörben. Az utcai lámpa narancsos fénye bevilágított az ablakon és sejtetni engedte testének körvonalát a félhomályban. Elégedetten nyugtázta, hogy ugyanolyan karcsú, mint ifjú korában, majd a fürdőszoba irányába vette útját. Szerette a fürdőszobát, a csempe hűsét érezni a talpa alatt, és milyen gyönyörű volt az a csempe! Igazi spanyol, csodás terrakotta színben, mindig úgy érezte magát ott, mintha egy másik életbe csöppent volna, azt játszotta, egy új világba érkezett, ahol nincsenek előítélettel iránta, ahol nem néznek rá ijedten, ahol szeretik és elfogadják. Teljesen belefeledkezett ezekbe az álmokba, ezért nem hallotta a közeledő lépteket. Hirtelen fény gyúlt, és ő ott állt a szoba közepén, egyedül, védtelenül, riadtan. –Anyu, anyu, gyere ide! Teljesen lefagyott a hangot meghallva, mozdulni sem mert, talán nem vették észre… –Édes kisfiam, ez csak egy százlábú, nem kell tőle félned, nem bánt – mondta a kisfiú anyukája, majd egy zsebkendővel letörölte a maradványokat a papucsa talpáról.